2019 lesz az eddigi legizgalmasabb évem, tele olyan tapasztalatokkal, amikben eddig még csak közel sem volt részem! Nagyon várom ezt a szuper évet, és vannak már terveim arra vonatkozóan is, hogy hogyan lesz majd abszolút felejthetetlen.

Terveim 2019-re, hogy a mindennapjaink még jobbak legyenek:

• továbbra is folytatom a 160 g-os szénhidrát diétát, a lehető legszigorúbban betartva, hogy amíg a baba bent van addig is minden rendben legyen, majd pedig miután megszületik, a lehető legegészségesebb anyukája tudjak lenni
• még jobban megismerni a szénhidrát diétát és sokkal több zöldséget és gyümölcsöt szeretnék fogyasztani, lehetőség szerint mindig többet mint a napi 5 adag, és törekedni a heti 2x húsmentes napra
• keresek kismama tornát, lehetőleg a lakóhelyünkhöz, és nem pedig a munkahelyemhez közel
• ameddig egyben vagyunk, addig lehetőleg többet, de miután megszületett a baba, utána is igyekezni fogok minden nap legalább annyit rászánni az angol nyelvre, hogy elolvasom az 5 perc angol napi email leckéit (kb. 10-15 perc elfoglaltság, szóval optimista vagyok, hogy ennyi bele fog férni :) és egyébként nagyon hasznos, meg ingyenes)
• napi 1 óra séta - most különösen fontos a cukrom és a súlyom miatt, és amint sétálós állapotban leszünk a babával (ami nem tudom mikortól van, gondolom azért kell pár hét a szülés után, de majd utánanézek), akkor is jót fog tenni ennyi laza mozgás és kimozdulás
• kimozdulás - nem szeretnék abba az állapotba beleesni, hogy miután megszületett a baba, csak itthon fogunk ülni, elszakadunk a világtól és kicsit bele is fásulunk a sok hónapos itthon ülésbe. Biztos vagyok benne, hogy egy pisi babával nem lesz könnyű, és már megtanultam, hogy nem szabad semmiről azt gondolni, hogy tudom hogy fog ez menni, de szeretném azt gondolni, hogy a természetesen felmerülő nehézségekkel (mint pl. hogy könnyebb otthon pizsamában túlélni ezt a minden várakozást felülmúló időszakot, mint naponta felöltözni és még ki is mozdulni), szóval hogy ezekkel valahogyan majd együtt megküzdünk, a férjem, a baba és én. Arra gondoltam, hogy keresek pár babás programot a környékünkön: baba torna, baba klub, babaúszás, ringató, stb. Azt gondolom, hogy ezek nélkül is fel tud nőni egy kisbaba és nem lesz semmilyen hátránya, de látom azt is, hogy ezeknek milyen fontos szerepe lehet a baba és az új anyuka szocializációjában. Úgyhogy én úgy döntöttem, hogy szeretnék élni ezekkel a lehetőségekkel mindannyiunk érdekében.
• lakás rendben tartása - nem vagyok egy tisztaságmániás amúgy sem, mindig szenvedés volt hogy rendben tartsak magam körül egy lakást, de az elmúlt években nagy előrelépést értem el ebben, és ezt szeretném lehetőleg még tovább fejleszteni (na nem abban nemvagyok biztos, hogy el lehet érni a pedánsságnak még ennél is magasabb fokára, hanem hogy én személy szerint képes vagyok-e rá... :D)
• emberi kapcsolatok szorosan tartása - na ebben viszont nem voltam jó a tavalyi évben. Olyan rosszul viseltem a terhesség első felét, hogy semmi erőm nem volt ezeket a kapcsolatokat ápolni és építeni, így erre szeretnék különös figyelmet fordítani az év első 3 hónapjában, és aztán is ahogy a lehetőségeink adják a babával együtt.
• sok közös program a férjemmel - noha ezt hagytam a sorban utoljára, ez az amit a legjobban szeretnék megvalósítani. Ebben az évben nem fogok a munka miatt hajtani, és a férjemnek is bejött a munkahelyváltás, itt rugalmas munkaidő és home office lehetőség is van, és elegendő embert alkalmaznak, szóval minden adott, hogy ezzel a tervemmel kapcsolatban is elégedett legyek egy év múva.

Tudom, hogy a fentiek nem lesznek könnyűek. Azt is tudom, hogy elképzelésem sincs arról, hogy milyen lesz az élet egy kisbabával. Tudom, hogy vannak nyűgös, hasfájós, nem alvó gyerekek, akik extra figyelmet, türelmet, kitartást igényelnek, de mindezek ellenére is optimista vagyok és nem a nehézségeket nézem, hanem hogy milyen csodálatos év áll előttünk a kisbabánkkal és én mindent meg fogok tenni azért, hogy ez az év még nagyon sok csodálatos évet megalapozzon!

Nagyon egyszerűnek tűnik a kérdés, hogy mikortól számítok terhesnek, de mint azóta annyi midenről, erről is kiderült, hogy egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet...

2 hét kemény várakozás után, mialatt próbáltam magam felkészíteni arra, hogy csak benyeltem valami csúnya vírust, végül elérkezett a várva várt pillanat: a menstruáció! Illetve akkor már kimondhattam, hogy a piros betűs napot követő másnapon annak hiánya. Azon már nem kellett sokat tépelődnöm, hogy csak késik-e egy-két napot, mert miután kb fél évvel azelőtt abbahagytam a fogamzásgátlót, és nem volt semmilyen megakadás, mindig időre jött aminek jönni kellett. Úgyhogy fogtam a bekészített tesztet és megcsináltam végre. 

Egy csík, meg egy baromi halvány valami. Basszus, most ez mi? Ez csík? Vagy csak én képzelem oda? Vagy tényleg csík? Ó a francba... A munkahelyem melletti patika 10-kor nyit. Szereztem még két tesztet. Oké, egy csík meg megint egy halvány, de ezt már határozottam nem csak képzelem. Vagy mégis? Jó, ne legyél hülye, vársz pár órát és aztán megcsinálod a másikat is. 

Közben megtudtam az internetről, hogy rengeteg, de tényleg RENGETEG oka lehet egy pozitív terhességi tesztnek a terhességen kívül is, ezért csak orvos állapíthatja meg teljes mértékben a terhességet. Szuper. Telefonáltam az egészségbiztosítónak, ahol csomagom van, hogy most azonnal ide nekem egy nőgyógyászt, elmegyek akármikor, akárkihez. Még aznap délutánra kaptam időpontot, valami hülye indokkal elkéredzkedtem és hajrá. 

Az orvos nagyon kedves volt, de nem látott semmit. Itt nincs semmi. Vagy legalábbis nem látható. Vagy nem élő terhesség. Vagy méhen kívüli. Szuper... Valahogy nem így képzeltem ezt az egészet... Sebaj, a vérvizsgálat nem hazudik. Vérvétel, másnapra megküldik az eredményt, addig várjak. A délutáni teszten még mindig állati halvány a csík. Úgy döntöttem, hogy mielőtt szólok a férjemnek, megvárom a vér eredményét.

Másnap megjött az eredmény. Azt már tudtam előző napról a dokitól, hogy az ide vonatkozó három betűs rövidítés ha 1000 fölött van, akkor ez valóban terhesség. És igen!!! Több mint 2800! És egy nappal később már a teszt is tagadhatatlanul két csíkot mutatott. Úgyhogy eljött a nagy pillanat! A férjem teljesen odáig volt, amikor megnézte a kis csomagot a babaruhával, egy szivarral (korábban mindig azt mondta, hogy bár nem dohányzik, de ha megtudja hogy apa lesz, el ara szívni egy szivart) és a terhességi teszttel.

Persze el kellett mennem még egyszer az orvoshoz, mert ebben a pillanatban még a sok két csíkos teszt és a vér eredmény ellenére sem számítottam terhesnek, mint az kiderült a már korábban lefoglalt endokrinológus vizsgálaton. Nem volt túl kedves a hölgy, nem is mentem utána többet hozzá, mert megmondom őszintén, kicsit frusztált, hogy azt hajtogatta végig, hogy ha él, ha méhen belüli, meg ha egyáltalán terhesség... mert ugye én ebben a pillanatban hivatalosan még nem is vagyok terhes... király...

2 hét múlva jött vissza szabadságól az a nőgyógyász akihez egyébként szoktam járni, úgyhogy megvártam őt a vizsgálattal. Megnyugtatott amikor emondtam neki a kálváriámat, hogy ne aggódjak, sok esetben az első 4-5 hétben még tényleg nem is látszik semmi az ultrahangon, az hogy nekem már nagyon korai tüneteim voltak és észrevettem, az csak meghosszabbította ezt a várakozást, de eddig amit elmondtam, az mind normális, természetes. Nézzük meg, mi a helyzet.

Így történt, hogy a 6. héten, augusztus utolsó hetében pedig először láthattam az ultrahangon, ahogy a kisbabánk szíve dobog. Azt hiszem nem sok szebb dolog van ennél. Őszinte leszek, bár nem vagyok egy érzelgős, azért csak sikerült még sírnom is egy kicsit. Hiába, azért ez mégis valami teljesen új, valami amire nem lehet felkészülni, ami megváltoztatja az egész életünket és már semmi nem lesz ugyanaz!

Basszus, anya lettem! :) :) 

És most hogyan tovább????

Vannak, akik babára várva folyamatosan terhességi teszteket csinálnak, mert hátha most, hátha csak nem vettem észre, hátha már ott van, csak még nem érzem... Tényleg nagy a kísértés, de nem láttam értelmét saját magamat túráztatni folyamatosan esetleg újabb és újabb negatív tesztekkel, mert annak számomra semmi értelme. Csak elkeseredtem volna. A menstruáció úgyis jelzi előbb-utóbb hogy mi a helyzet. 

Azt persze tudtam, hogy mire lehet számítani, hogy milyen általános jelei vannak a terhességnek: fáradékonyság, érzékeny mellek, fokozott szagérzékelés, hányinger - ezek a leggyakoribb tünetek. Általában a 4-5. hét környékén szokták érezni a nők, legalábbis az internetes források szerint. :) És vannak azok a szerencsések, akik pontosan olyan remekül érzik magukat a terhességük alatt, mint korábban, és nem kínozzák őket a tünetek. 

A mi családunk nem ilyen. A mi családunk - terhesség szempontjából - az az erősen hányós fajta. Anyukám azt mesélte, hogy ő még azelőtt tudta hogy terhes, mielőtt a menstruáció kimaradt volna, mert már a 2. héttől kezdve jelentkezett a tünet. Ez alapján azt már gondolhattam, hogy valószínűleg nekem is lesznek tüneteim - legalábbis több esélyem van arra, hogy legyen, mint hogy ne. De arra nem számítottam, hogy már a 2. héten olyan keményen jelentkezik a fentebb felsorolt MINDEN tünet, hogy egyszerűen nem tudtam másra gondolni - itt az idő!

A férjemnek ekkor még nem szóltam, mivel elég racionális vagyok, ő még talán nálam is jobban várta a babát, így azt mantráztam, hogy de hát az inzulin meg a túlsúly, ne legyél hülye, lehet hogy csak simán benyeltél valamit... nagy koppanás lesz még ebből ha túzottan beleéled magad...

Úgyhogy hihetetlen erőt és önuralmat gyakorolva, vártam még egy kicsit a teszteléssel...

Már 3 hónapja futott a baba projekt, ami nem sok idő. De aki akar valamit és végre lehetősége is van rá, hogy megszerezze, annak ez igenis hosszú idő.

Június végén voltam egy nagyobb lélegzetvételű kivizsgáláson. Ez szerintem amúgy sem árt, ha élesedik egy baba projekt, mert jobb tisztában lenni az egészségi állapotunkkal, szóval az a személyes véleményem, hogy ezt ilyen helyzetben érdemes megtenni. Túlsúlyos vagyok, ami nem kedvez a terhesség esélyeinek, viszont az évek során bármilyen fogyókúrával próbálkoztam (az értelmesebb fajtákkal természetesen, nem a csodaturbó diétákkal), vagy nem volt hatása, vagy csak nagyon keservesen, ideig-óráig. A belgyógyász barátnőm javaslatára mentem el végül egy inzulin rezisztencia és cukor vizsgálatra, aminek az eredménye nem lett túl rózsás. Magas inzulinszint, vagyis inzulinrezisztencia. Plus mellé még IGT, aminek a létezéséről nem tudtam, de mint kiderült ez egy amolyan pre-diabétesz állapot, amikor már nem csak azt mondják, hogy ha így folytatod annak cukorbetegség lesz a vége, hanem konkrétan ott dörömbölsz a cukorbetegség ajtaján. Szóval innen indulunk. Hogy hogy lesz ebből gyerek... az jó kérdés...

Ezután a teljes vérkép eredményétől már érthető módon eléggé tartottam, de szerencsére más nem derült ki, csak némi D vitamin hiány, amivel kb minden második ember rendelkezik, a hozzám hasonló túlsúlyosaknak pedig úgy nagyjából a 100%-a, mivel a hozzám hasonlók keveset járnak strandra ahol le kell vetkőzni, ill. nem is teszem közszemlére annyi testrészemet, mint tenném akkor, ha mondjuk 25 kilóval könnyebb lennék. Szóval ez nem meglepő.

A TSH szintem teljesen rendben volt, ezt a nőgyógyász örömmel konstatálta, ez azt jelenti, hogy alapvetően rendben van belül a terhességhez szükséges dolgok legfontosabb része. Figyeljek az étkezésemre, foglaljak időpontot endokrinológushoz, de addig is tartsam magam a 160 grammos szénhidrát diétához, aztán a szakorvos majd beállítja pontosabban, de ezzel nem lőhetek mellé Amúgy nem potosított és elég nagy csalódás volt az endokrinológus, úgyhogy tényleg nem lőttem mellé. :) 

Mindenesetre a diagnózis az volt, hogy nem reménytelen a teherbe esés, de azért ne éljem bele magam abba, hogy már holnap terhes leszek, ne görcsöljek rá, ne legyek türelmetlen, csak szépen csináljam a diétát, sportoljak, 3 hónap múlva menjek vissza kontrollra és akkor megnézzük, hogy mennyire sikerült az inzulint és a cukrot ezzel kordában tartani, van-e eredmény, vagy gyógyszeres kezelésbe kell kezdenünk. A gyógyszer nyilván meghosszabbítja a próbálkozást, így belevetettem magam a diétába és azt tűztem ki célul, hogy 3 hónap múlvára javuljanak az eredményeim és egy éven belül sikeres legyen a projekt. Ez a nőgyógyász szerint is egy reális cél volt, amire minden esélyem megvolt, hogy sikerüljön.

Akkor még nem tudtam, hogy 3 hét múlva már sikerrel is fogunk járni. 

Az ember lánya mindig is tudja, hogy szeretne-e babát, vagy sem. Ez valahogy nem is kérdés. Aki nem szeretne (úgy egyáltalán, még gondolatban sem) annak könnyebb dolga van az időpont meghatározásban, neki egyéb kérdésekre kell innentől kezdve válaszolnia az érdeklődőknek. Aki viszont úgy érzi, hogy szeretne, rögtön szembesül a mikor kérdéssel. Igazából mindig van egy mikor az ember életében. Mikor lesz meg a diplomád? Mikor lesz már normális pasid? Mikor fogtok összeköltözni? Mikor fog eljegyezni? Mikor lesz az esküvő?

Mikor jön a baba?

Régen azt hittem, ennek megvan a tökéletes helye és ideje, amikor ráböbbensz, hogy most van az a varázslatos pillanat, amikor helyükre csúsznak a kirakós darabjai és egyszerre megvilágosodsz, és akkor: babát szeretnél! Most!

Aztán ahogy jönnek a felnőtt dolgok, a munka, a párválasztás, rájössz, hogy ez egyáltalán nem így működik. Hogy vannak az optimális körülmények, amiket meg kell teremteni, mert egy baba nem játék. Nem, nem. Kell egy jó állás, egy biztos cégnél, egy lakás, talán egy kocsi. És ezek csak az anyagiak. Mindemmellett ott van a másik oldal, ami sokkal nehezebb: hogy kivel? Kell egy pár. És nem csak egy akármilyen, Nekem az IGAZI kell hozzá. 

Szóval van bőven tétel a listán, amit ki kell pipálni. Haladsz is vele szépen, amikor a legfontosabb hozzávalót megtalálod, onnantól már nem félsz, tudod, hogy ha megvan az igazi, akkor baj nem lehet, a többit már együtt hozzátok össze. Mert azért azt nem lehet, hogy attól hogy megvan az igazi, elkezdünk nyakra-főre gyereket csinálni. Mert ugye az optimális körülémynek. És a kérdésre, hogy mikor jön a baba, egyelőre csak az a válasz: hamarosan. Most még a listán pipálgatjuk a tételeket. 

Aztán egyszer csak, egészen váratlan módon, itt a tökéletes hely és az idő, amikor ráböbbensz, hogy most van az a varázslatos pillanat, amikor helyükre csúsztak a kirakós darabjai és egyszerre megvilágosodsz, és akkor: babát szeretnél! Most!

(Néhány körülényből kifolyólag mégis kicsit váratott magára hogy elkezdjük a baba-projektet, de egy lakásvásárlás és teljes lakásfelújítás valahogy tényleg nem tűnt a legjobb alkalomnak, sajnos itt győzött a realitás. Úgyhogy a pillanattól számítva valamivel több mint egy évvel belevágtunk :) )