Szerintem a gyerek-kérdéskör legsarkallatosabb pontja mindig is az egészség volt. Egy újdonsült anyuka mi másért aggódna úgy igazán ha nem amiatt hogy a dedet megtámadja valami ismeretlen eredetű veszélyes betegég. Ez egyrészt reális félelem, hiszen sajnos vannak ilyen esetek, sokkal több mint amennyi elfogadható lenne számomra (ami amúgy a nulla lenne), de ez azt is eredményezi, hogy akinek nincs gyakorlata, az rohan az orvoshoz azonnal a babával. Hiszen az orvos megbízható, széleskörű tudással rendelkezik, kedves, empatikus, bátran elmondhatod neki a gondot, valamilyen jó tanáccsal, szükség esetén gyógyszerrel segíteni fog. Nem ad végtelen teret az értelmetlen nyavajgásnak és pánikolásnak, de mivel bízol a tudásában, elfogadod ha azt mondja, hogy ez nem is olyan nagy ügy. Aztán pedig boldogan mész haza és tudod, hogy a gyermeked egészsége jó kezekben van. 

De mi van akkor, ha a te orvosod nem ilyen?

Mert a miénk bizony nem ilyen. Budapest egyik olyan kerületében lakunk, ahol híres a gyermekorvos hiány, ill. hogy olyan orvosok dolgoznak jobb híján, akiknek már régen nyugdíjban lenne a helyük, de mivel nincs más, ezért futószalagon látják el a gyerekeket, csípőből a 40-50 évvel ezelőtti gyakorlatnak megfelelően. Te meg mint szülő ne tegyél fel hülye kérdéseket, hogy ezt miért kell így, mert lesz ott ne mulass... Figyelmeztettek több fórumon, hogy ritka rosszul jártunk, de nem vettem igazán komolyan. Elvégre láttam én már orvost, pont eleget. :)

Számomra meglepő tapasztalat volt, hogy nem szimpatizálok a gyerekorvosunkkal és nem bízom abban amit mond, mert én orvos és gyógyszerészcsalád elfajzott hr-es leszármazottja vagyok, így alapvetően hiszek a nyugati orvostudományban (nyugi, a gyógynövényekben is, mert azoknak van bizonyított hatása, de a homeopátia messze kerüljön el), eddig minden orvossal szót értettem, soha nem volt probléma. De a mi gyerekorvosunkkal ez nem így alakult. Első találkozáskor, ami a kötelező bemutatás születés után, az egy hetes Patrikkal 45 percet várattak a sok beteg gyerek között, mert valaki elment kávézni, és elvitte az egészséges váró kulccsát. Nincs mit tenni, várjunk a betegek között. Ja, hogy egy hetes és nem beteg? Hát akkor ez pech. (WTF????)

Itt dőlt el az is, hogy orvoshoz innentől egyedül fogok járni, mert a férjem érthető módon ezen eléggé kiborult, úgyhogy Doktornő javasolta, hogy nyugodtan nézzünk más orvos után, szabad orvosválasztás van. Szívesen megmondtam volna neki, hogy ne féljen, ez a terv, csak mivel két kiszemelt orvos sem vette át Patrikot (jó orvosok, tele a praxis, nincs körzeten kívüli felvétel), ezért Isten tudja mikorra fog ez sikerülni... ezért inkább nem mondtam semmit. Első a gyerek, őt szeresse, lássa el rendesen. Ő az első orvos, akivel az első pillanattól azt éreztem, hogy mosolyog, de leszarja a problémát, és nagyon kell igyekeznem hogy szeressen minket, különben nem úgy fog ellátni. Szar dolog, de akkor is erősen ezt érzem. 

Igyekszünk csak a kötelező tanácsadásokra járni, ami azért vicces, mert ha van mondjuk egy 11.40-es időpontod a Doktornőnél, akkor legyél benne egészen biztos, hogy még másik 3-4 babának is ugyanez az időpontja. És van még 3-4 11.30-as, ugyanennyi 11.20-as, stb. Úgyhogy nem kell sietni. Jó eséllyel úgyis várnod kell majd 1,5 - 2 órát, hiába mentél időpontra.

Ha beteg vagy és a betegrendelésre mész, akkor pedig olyan szinten futószalagon megy a dolog, hogy hármasával hív be a rendelőbe, amíg az egyiket vizsgálja, a másik más vetkőzzön, a levetkőztetett gyereket megvizsgálja, visszaöltözni pedig megint a szoba sarkában kell, mert már megy a következő. Ennyit a barátságos vizsgálatról, meg az odafigyelésről. És mi van ha véletlenül nem akarom másik két ismeretlen beteg gyerek és a szülő előtt taglalni a problémánkat? Engem mondjuk ez a része hidegen szokott hagyni, de lehet valaki szégyellősebb, vagy ne adj Isten bántalmazás jeleit venné észre az orvos és finoman elkezdene tapogatózni (mondjuk ez a veszély a mi Doktornőnknél valószínűleg nem fenyeget).

Egyébként minden halálos kimenetelű a mi körzetünkben, ha nem aszerint jársz el, amit a Doktornő mond. Csoda hogy élnek még errefelé gyerekek egyáltalán... :D 

Szóval nagyon finoman, óvatosan, extra udvariasan próbálom meg úgy megfogalmazni a problémát, hogy együttműködő legyen a Doktornő. Nem viszem minden szörcsenésre orvoshoz a gyereket, a szüleim gyógyszerészek, ők is sokat tudnak segíteni a témában, ill. inkább a saját gyerekkorom orvosát hívom fel (akihez nem tartozhatunk sajnos, mert 150 km-re van), de van amikor el kell mennünk a saját Doktornőnkhöz és kész. Ilyenkor kezdődik az igazi "Ki mit tud?" - vajon ezúttal sikeres leszek-e abban, hogy komolyan vegyen és még valóban segítsen is, vagy megint marad a család, az ismerősök és a net, mint általában? És vajon máshol is ez a helyzet vagy csak nálunk?