Basszus, anya lettem!

Basszus, anya lettem!

Babával az élet: "Ki mit tud" az orvosnál

2019. július 04. - realmommy

Szerintem a gyerek-kérdéskör legsarkallatosabb pontja mindig is az egészség volt. Egy újdonsült anyuka mi másért aggódna úgy igazán ha nem amiatt hogy a dedet megtámadja valami ismeretlen eredetű veszélyes betegég. Ez egyrészt reális félelem, hiszen sajnos vannak ilyen esetek, sokkal több mint amennyi elfogadható lenne számomra (ami amúgy a nulla lenne), de ez azt is eredményezi, hogy akinek nincs gyakorlata, az rohan az orvoshoz azonnal a babával. Hiszen az orvos megbízható, széleskörű tudással rendelkezik, kedves, empatikus, bátran elmondhatod neki a gondot, valamilyen jó tanáccsal, szükség esetén gyógyszerrel segíteni fog. Nem ad végtelen teret az értelmetlen nyavajgásnak és pánikolásnak, de mivel bízol a tudásában, elfogadod ha azt mondja, hogy ez nem is olyan nagy ügy. Aztán pedig boldogan mész haza és tudod, hogy a gyermeked egészsége jó kezekben van. 

 

1310957.jpg

 

De mi van akkor, ha a te orvosod nem ilyen?

Mert a miénk bizony nem ilyen. Budapest egyik olyan kerületében lakunk, ahol híres a gyermekorvos hiány, ill. hogy olyan orvosok dolgoznak jobb híján, akiknek már régen nyugdíjban lenne a helyük, de mivel nincs más, ezért futószalagon látják el a gyerekeket, csípőből a 40-50 évvel ezelőtti gyakorlatnak megfelelően. Te meg mint szülő ne tegyél fel hülye kérdéseket, hogy ezt miért kell így, mert lesz ott ne mulass... Figyelmeztettek több fórumon, hogy ritka rosszul jártunk, de nem vettem igazán komolyan. Elvégre láttam én már orvost, pont eleget. :)

Számomra meglepő tapasztalat volt, hogy nem szimpatizálok a gyerekorvosunkkal és nem bízom abban amit mond, mert én orvos és gyógyszerészcsalád elfajzott hr-es leszármazottja vagyok, így alapvetően hiszek a nyugati orvostudományban (nyugi, a gyógynövényekben is, mert azoknak van bizonyított hatása, de a homeopátia messze kerüljön el), eddig minden orvossal szót értettem, soha nem volt probléma. De a mi gyerekorvosunkkal ez nem így alakult. Első találkozáskor, ami a kötelező bemutatás születés után, az egy hetes Patrikkal 45 percet várattak a sok beteg gyerek között, mert valaki elment kávézni, és elvitte az egészséges váró kulccsát. Nincs mit tenni, várjunk a betegek között. Ja, hogy egy hetes és nem beteg? Hát akkor ez pech. (WTF????)

Itt dőlt el az is, hogy orvoshoz innentől egyedül fogok járni, mert a férjem érthető módon ezen eléggé kiborult, úgyhogy Doktornő javasolta, hogy nyugodtan nézzünk más orvos után, szabad orvosválasztás van. Szívesen megmondtam volna neki, hogy ne féljen, ez a terv, csak mivel két kiszemelt orvos sem vette át Patrikot (jó orvosok, tele a praxis, nincs körzeten kívüli felvétel), ezért Isten tudja mikorra fog ez sikerülni... ezért inkább nem mondtam semmit. Első a gyerek, őt szeresse, lássa el rendesen. Ő az első orvos, akivel az első pillanattól azt éreztem, hogy mosolyog, de leszarja a problémát, és nagyon kell igyekeznem hogy szeressen minket, különben nem úgy fog ellátni. Szar dolog, de akkor is erősen ezt érzem. 

Igyekszünk csak a kötelező tanácsadásokra járni, ami azért vicces, mert ha van mondjuk egy 11.40-es időpontod a Doktornőnél, akkor legyél benne egészen biztos, hogy még másik 3-4 babának is ugyanez az időpontja. És van még 3-4 11.30-as, ugyanennyi 11.20-as, stb. Úgyhogy nem kell sietni. Jó eséllyel úgyis várnod kell majd 1,5 - 2 órát, hiába mentél időpontra.

 

the-first-week-well-baby-visit-722x406.jpg

 

Ha beteg vagy és a betegrendelésre mész, akkor pedig olyan szinten futószalagon megy a dolog, hogy hármasával hív be a rendelőbe, amíg az egyiket vizsgálja, a másik más vetkőzzön, a levetkőztetett gyereket megvizsgálja, visszaöltözni pedig megint a szoba sarkában kell, mert már megy a következő. Ennyit a barátságos vizsgálatról, meg az odafigyelésről. És mi van ha véletlenül nem akarom másik két ismeretlen beteg gyerek és a szülő előtt taglalni a problémánkat? Engem mondjuk ez a része hidegen szokott hagyni, de lehet valaki szégyellősebb, vagy ne adj Isten bántalmazás jeleit venné észre az orvos és finoman elkezdene tapogatózni (mondjuk ez a veszély a mi Doktornőnknél valószínűleg nem fenyeget).

Egyébként minden halálos kimenetelű a mi körzetünkben, ha nem aszerint jársz el, amit a Doktornő mond. Csoda hogy élnek még errefelé gyerekek egyáltalán... :D 

Szóval nagyon finoman, óvatosan, extra udvariasan próbálom meg úgy megfogalmazni a problémát, hogy együttműködő legyen a Doktornő. Nem viszem minden szörcsenésre orvoshoz a gyereket, a szüleim gyógyszerészek, ők is sokat tudnak segíteni a témában, ill. inkább a saját gyerekkorom orvosát hívom fel (akihez nem tartozhatunk sajnos, mert 150 km-re van), de van amikor el kell mennünk a saját Doktornőnkhöz és kész. Ilyenkor kezdődik az igazi "Ki mit tud?" - vajon ezúttal sikeres leszek-e abban, hogy komolyan vegyen és még valóban segítsen is, vagy megint marad a család, az ismerősök és a net, mint általában? És vajon máshol is ez a helyzet vagy csak nálunk?

A bejegyzés trackback címe:

https://basszusanyalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr7214891890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2019.07.05. 09:38:53

Ezmiez, hogy az elso vizsgalat egy hetesen van es be kell vinni a rendelobe a gyereket? Mi hazahoztuk a korhazbol, masnap rogton kijott hazhoz a vedono es a gyerekorvos is, szo se volt rola, hogy menni kellene barhova is.

Ostoba Mérnök 2019.07.05. 09:54:46

"Ha beteg vagy és a betegrendelésre mész, akkor pedig olyan szinten futószalagon megy a dolog, hogy hármasával hív be a rendelőbe, amíg az egyiket vizsgálja, a másik más vetkőzzön, a levetkőztetett gyereket megvizsgálja, visszaöltözni pedig megint a szoba sarkában kell, mert már megy a következő. "

Nálunk is így csinálja a doktornő "szezonban". Télen egy kisgyerek vetkőztetése, öltöztetése sok idő, azalatt simán megvizsgál egyet.
Nyilván jobb lenne, ha mindenkivel órákat foglalkozna, aztán este 8-kor a maradék 20 beteg gyerek szüleivel meg közölné, hogy lehet menni, az ügyeletet ma éjjel a Heim Pál kórház viszi.

lüke 2019.07.05. 10:16:10

Igen, így működik....
a gyermek, fog és a szülész orvoslás teljesen magánkézben van-állami intézményben-
nem értem miért arrogánsak a betegekkel az orvoskollégák

Pilotax 2019.07.05. 13:42:54

Kdves Anyuka! Hol élsz? Csak azt kaptad amit az orvosoktól az emberek 95 %-a kap. Nem csak a gyarmekorvosok ilyenek, csak ez talán zavaróbb. Az orvoshiány csak fokozta az orvosok istenközeliség érzését. Az orvosokba már az első éves medikus korukban beleverik, hogy ők az istenek, pdig ez is csak egy szakma. Olyan mint a többi, csak az emberek kiszolgáltatottsága velük kapcsolatban sokkal nagyobb és - tisztelet a nagyon kevés kivételnek - és ők vissza is élnek ezzel a kiszolgáltatottsággal. A szakmai inkompetensség ritka közöttük, szakmailag jók a magyar orvosok, na de emberileg!!! Erre pedig senki ne mondjon nekem olyan érveket, hogy túlhajszoltak, alulfizetettek mert ez nem mentség.

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.05. 14:11:29

Ami gyerekünkhöz nem jött ki, csak egy héttel a hazaérkezés után a védőnő, és ellátta az anyut meg a babát tnáccsal. Aztán a gyerekorvoshoz akkor vittük, amikor gond volt, illetv oltás stb. miatt elő volt írva az időpont.
Talán nem úgy kéne a baba születéséhez állni, hogy kibújásától azonnal állandó orvosi felügyeletre szorul. Nagyanyámék korában a terhes nő kapálás közben megállt, megszülte a gyereket, betekerte a szoknyájába ( pólya, libero stb. nem volt éppen kéznél ), oszt tovább kapált. Este hazament a babával. Nagyanyám 87 éves korban halt meg még gyóyyszert sem eeett ahhoz, hogy ez jobban sikerüjön neki.

Posztolónak mi a baja? Hiszen a babájának sincs baja. Netán a gyerekorvos tanítsa meg a gyerek kezelésére? Erre a saját rokonai alkalmasabbak. Próbálkozzon azoknál. Ne fog megártani.

kmera 2019.07.05. 16:40:20

@látjátok feleim szümtükkel: Nagyanyáink lehet, hogy megszültek a tábla szélén, de a gyerekágy az gyerekágy volt akkor is, hétszentség, hogy nem kapáltak utána, mert eccerűen elvéreztek volna; továbbá egész család állt mellettük, lehetőségük volt a dolgok gyakorlati részét eltanulni a szüléstől a gyermekápoláson, nevelésen át bezárólag mondjuk az egyszerűbb elsősegélynyújtásig már süldő lány koruktól. Manapság a szüléstől a halálig mindent elzárkózva meg kórházakban töltik az emberek, mivel nem kapálgatásból éldegél a többség, ezért sokszor kénytelen visszatérni a melóhelyre, a gyereket ha van bölcsi, már korán beadják intézménybe, de az ovi amúgy is kötelező 3 éves kortól, a felnőtt testvérek sokszor messze költöznek egymástól, a nagyszülők a felemelt nyugdíjkorhatár miatt esetleg még lazán két műszakban tolják onokázás helyett, hétvégén meg inkább lábáztatás közben anyátok köztre zsibbadnak, hogy hétfőn újra fel tudják emelni a csákányt. A férj még többet melózik, anya tehát ül otthon, ezer kérdése van, ha segítséget kér, kioktatást kap.
Nem tudom, ki terjeszti egyébként az ehhez hasonló fals vicceket... Mellesleg azért érdemes ilyenkor mellétenni az ilyen vicces sztorikhoz a gyermekhalandóságot, meg az elérhető életkort is, btw.

kmera 2019.07.05. 16:49:46

@Ostoba Mérnök: Egy ilyen esettel sikerült szembesülnöm, amikor a nagy bárányhimlős volt, a kb. 6 hetes baba megfázott, a helyettesítő dokinál a teljes lakosság a váróban helyezkedett el, és amikor végre bejutottunk, és a doktornő szájmaszkban elkezdte elmagyarázni, hogy a babának hogyan készítsek tejfölös pohárból inhalátort diy, és a további bent lévő két gyermek + két anyuka, az asszisztensnő, valamint az ovis gyerekem folyamatos beszéde és a baba sírása mellett a francos maszk miatt még a szájról olvasás sem ment, és égnek állt a hajam, azért elgondolkodtam, hogy miért nem mehet ez mégis máshogy, mert a doktornő biztos bevédené magát, ha én a körülmények miatt valamit elb.sznék a kislányomnál, és ha nyeretlen húszéves kezdő anya lettem volna, nem vettem volna a bátorságot arra, hogy addig kérdezzek vissza, amíg meg nem értem, hogy mit akart a nő mondani, és amíg meg nem érti ő is, hogy ez a helyzet akkor is nonszensz, ha éjfélig tart utána a francos rendelési idő.
Úgyhogy én meg itt is - és sok más helyzetben is - azt gondolom, hogy igenis, egy beteg legyen már bent egyszerre, és ennyi, és igenis derüljön ki, hogy szar a rendszer, és igenis érjünk le a padlóra, hogy végre felkelhessünk onnan, mert egyelőre csak zuhanunk ezzel a helyzettel, kilátások nélkül.

Hórukk 2019.07.05. 16:53:05

Egészséges újszülöttel nem szabad beülni a beteg gyerekek közé, ezt nyugodtan meg kell mondani a védőnőnek - akinek tudtommal otthonában kell meglátogatni az újszülöttet pár napon belül. A picit pedig úgyis kell vinni oltásra, ha addig nem sikerül összehozni egy orvosi vizitet.
A futószalag-rendelés helytelen, de lehet indokolt ha túl nagy a betegforgalom. Ha van technikai lehetőség arra, hogy a gyermekek vetkőztetése-öltöztetése egy külön helyiségben legyen megoldva (pl"öltöző"), akkor azt kell használni. Erre nincs mindenhol lehetőség és erről nem az orvos tehet. Kérdés az, hogy miért van futószalag-rendelés és miért van 10 percenként 3 beteg előjegyezve. Ha azért, mert túl sok a beteg, akkor rendben. De ha azért, hogy a napi rendelés 2 óra alatt le legyen tudva és utána mehessen a doktor vásárolni, vagy strandra, esetleg magánrendelni vagy lángost sütni, akkor nem OK. Mert a TB által finanszírozott munkaidő 8 óra és ezek szerint a cikkben szereplő orvos nem vállal sok házi beteglátogatást, hiszen az újszülötthöz sem megy ki, hanem rendelésre hívta.
A körzeti orvosok ma már nem nagyon vállalnak körzeten kívüli beteget, mert a betegszámtól függő kártyapénz aránya folyamatosan csökken, míg az a fix díj, amit minden körzet megkap betegszámtól függetlenül, az növekszik. Magyarul 2-300 Ft többlet pénzért nem vállal be távolabb lakó és vélhetően problémás, kritikus, elégedetlenkedő pacienst.

Hórukk 2019.07.05. 17:09:59

@Pilotax: Gondolom te elvégezted az orvosi egyetem első évét, hogy ilyen magabiztosan nyilatkozol. Aztán azt is gondolom, hogy a második évig már nem jutottál el.
A magyar orvosok szakmai kompetenciája csak szerintük magas. Ha kimennek külföldre, persze hogy nem küldik őket haza, hiszen orvoshiány van ott is.
A hosszú ideig tartó alulfizetettség következménye az orvoshiány, az orvoshiány következménye pedig a túlhajszoltság. A túlhajszoltság azért sok mindent megmagyaráz. Ettől csak akkor lehetne eltekinteni, ha X betegszám után volna joguk elküldeni a beteget, vagy volna joguk nem vállalni a nehéz eseteket, ahogy pl egy ügyvédnek joga van visszautasítani egy nem kívánt ügyfelet.

kocsmagomba 2019.07.05. 17:17:33

"...csak mivel két kiszemelt orvos sem vette át Patrikot (jó orvosok, tele a praxis, nincs körzeten kívüli felvétel), "

Ez a mondat árulta el, hogy kamu a poszt.

realmommy 2019.07.05. 17:27:26

@kocsmagomba: én lennék a legboldogabb ha így lenne... :) mert akkor vagy ez az egész meg sem történne a kedves orvosunkkal, vagy már régen másik gyerekorvoshoz járnánk vígan és nem is írnék róla posztot. Sajnos ez a valóság mifelénk...

realmommy 2019.07.05. 17:28:19

@Firestarter.18: Már nem kötelező kimeniük, törvény rögzíti. Vannak akik még kimennek, vannak akik csak pénzért, van aki egyáltalán nem megy ki.

realmommy 2019.07.05. 17:31:28

@Ostoba Mérnök: Akkor úgy tűnik én vagyok csak finnyás, hogy ha én nem tartom fel az orvost feleslegesen, sietek, lényegretörő és együttműködő vagyok, akkor elvárjam hogy ne 10 ember között tolongva történjen az ellátás. Vagy csak még nincs gyakorlatom hogy hogy működik ez az gyerekorvososdi és pár hónap múlva rutinosabbként már nem akadok fenn ilyeneken. :) Van ráció abban amit írsz, csak azt gondoltam hogy ahogy én felnőttként is egyedül megyek be, úgy gyerekkel is egyedül fogok. Ilyennel még nem találkoztam, és a környezetem sem említette.

realmommy 2019.07.05. 17:32:51

@Pilotax: Jogos, csak meglepett a dolog. :) De lehet hogy pusztán magammal szemben nem voltam annyira érzékeny az ellátásra, mint a baba kapcsán. Biztos az aggodalom is közrejátszik hogy nehezebben éli meg az ember.

realmommy 2019.07.05. 17:36:07

@látjátok feleim szümtükkel: A kötelező bemutatásra vittem. Amire mindenkinek el kellene vinnie és én mág nem vagyok annyira bátor hogy felülírjam. Meg nincs még egy szakajtónyi gyerekem, akikkel már mindent láttam, hogy egy laza legyintéssel elintézzem hogy "ugyanmár, láttam ilyet ezerszer", hanem ahhoz fordulok, aki elvileg megbízható. Hozzáteszem, először mindig telefonon, és ha azt mondja menjek be, akkor bemegyek.

realmommy 2019.07.05. 17:37:13

@Hórukk: a védőnő jött is rendesen :) a gyerekorvosnak nem kell már kijönnie, oda a szülőknek kell elvinni sajnos

Pilotax 2019.07.05. 18:07:23

@Hórukk: Nem, nem végeztem orvosi egyetemet(nem az én érdeklődési köröm), műszaki diplomás vagyok, de kissé bővített családomban hirtelen összeszámolva is van több mint egy tucat orvos, és nem számoltam még a baráti körömet, gondolom mint sok más embernek, talán neked is. Próbálj egyszer velük nagyon őszintén ezekről a kérdésekről beszélgetni. Elsőkézből ismerem az orvosok problémáit meg véleményüket saját magukról. Nem kell ahhoz orvosnak lennem, hogy hiteles információim legyenek róluk. Szóval nem kell ahhoz tojást tojnom, hogy tudjam milyen a jó rántotta. Hülyeséget beszélsz a beteg visszautasításának jogáról, ez mintha ellentmondana a Hippokratészi eskünek, még felemlíteni is baromság! Az orvos csak egy esetben utasíthat vissza beteget, ha olyan dologgal keresi meg abeteg amihez nincs szakmai hozzáértése - hogy értsd, egy urológus nem fog szemészeti vizsgálatot végezni -, de akkor is köteles tájékoztatni a beteget a lehetőségeiről, mert emberileg és szakmailag, meg jogilag is ez a feladata. Az más kérdés, hogy az orvosok magas ívben tesznek a jogra. Példaként az orvosi vizsgálatokkal, műtétekkel kapcsolatos beleegyezési jogról történő formális lemondatása a betegnek. Velem legalább 200 alkalommal próbáltak olyan műtéti vagy vizsgálati nyilatkozatot aláíratni ami csak meg volt fejelve, de se tájékoztatás, se magyarázat nem járt hozzá holott ez jogban előírt kötelezettségük (hajdan volt munkám miatt ilyan magas a szám, ezek nem az én kezelésemmel kapcsolatosak voltak) és ha szóvá tettem akkor megsértődtek, nekik erre (erre sincs) nincs idejük. Ne ragozzuk tovább, az orvosok körében igen erős morális problémák vannak, ennek az okai igen összetettek, de az arroganciára, a lenézésre, a beteg emberek lealázó kezelésére, emberi méltóságának semmibe vételére stb. semmilyen mentség nincs és nem is lehet.

kocsmagomba 2019.07.05. 18:13:34

@látjátok feleim szümtükkel: Kedves szümtük, ne legyél már ilyen h..e!
A házi gyerekorvosi első vizit, történjen bárhol, otthon, rendelőben, uborkaföld szélén, nagyon fontos vívmány!
Feleségem a több évtizedes praxisa során sok gyermeket küldött vissza "postafordultával" a kórháznak. Egyiknek azonnali szívműtétre volt szüksége az életben maradáshoz, és úgy adták haza, hogy egészséges, köszöni szépen, életben van, hamarosan ő is szülni fog, másiknak neurológiai tünetei voltak, úgy adták haza, hogy meg se nézték, de sorolhatnám reggelig.

A posztolónak: próbálj megbízni az orvosban, ne a körülményeket nézd, hanem a gondosságát. Akkor se ess kétségbe, ha úgy érzed, nem figyel a gyerekedre. Ez legtöbbször hamis érzés.

kocsmagomba 2019.07.05. 18:15:27

@Pilotax: el se olvaslak, én meg a műszaki mérnököket szidom, állat mind!

kocsmagomba 2019.07.05. 18:16:43

@Pilotax: ja és a joghoz is totál hlye vagy, nézz utána mit jelent a TEK! Az alapellátásban nem a fegyveres erőknél!

Pilotax 2019.07.05. 19:22:09

@kocsmagomba: Miről beszélsz ha el se olvasod a kommentet? Ha megtanultál viselkedni akkor beszélhetünk!

kocsmagomba 2019.07.05. 19:30:03

@Pilotax: dehogy beszélek én veled, utasítsd a magadfajtát!
(bocs mommy, töröld nyugodtan ezeke ta kommentárokat, csak amit szümtüknek írtam azt ne, vele régi jó cimbik vagyunk, ha morgunk is egymásra)

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.05. 19:53:26

Azért valakinek valahol ki kellene már mondani, hogy az orvos is ember.

kocsmagomba 2019.07.05. 20:08:27

@látjátok feleim szümtükkel: Ugyanmár! Az orvos robot. Éjszakára beáll a sarokba a konnektor mellé és feltöltődik. Nem érez, nincs más gondja. Az orvos gyerekének nem kell cipő elvan mezítláb is, mert robot.

Engem inkább az zavar, hogy ezeknek itt szavazati joguk van. Egyiknek az a baja, hogy 10 másik között vizsgálják meg. Másiknak az a baja, hogy fogalma sincs a jogról de kijelenti, hogy az orvos nem utasíthat el senkit. Tudatlanok és ezek 4 évente mindig megválasztják azokat, akiknek nem áll érdekükben ezen változtatni. Az orvosz szidják, nem a rendszert, ami így egyre több és több alkalmatlan orvost nevel és tart rendszerben. Akik szintén emberek, embertelen körülmények között.
De pofa az van!

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.05. 21:30:42

@Pilotax: " Ne ragozzuk tovább, az orvosok körében igen erős morális problémák vannak, ennek az okai igen összetettek, de az arroganciára, a lenézésre, a beteg emberek lealázó kezelésére, emberi méltóságának semmibe vételére stb. semmilyen mentség nincs és nem is lehet."

De ragozzuk!

Mert igen is van mentsége az orvosnak is arra, hogy elb...n esetet, arogáns legyen, kioktató legyen, mint ahogy a márnöknek is van rá mentsége. Pl. az, hogy éppen akkor csalta meg az asszony, amikor a híd tartóelemét tervezte, oszt az oszlop helyett a szerető oszlopának a méreteire gondolt, így a híd öszedölt a rosssz munka miatt.
Ezt az emberi méltóságot semmibe vevést pedig magam részéről nem tudom hová tenni, mert én még ilyennel nem találkoztam. Olyanról már hallottam, hogy azt mondta az orvos a fájdalmára panaszkodó betegnek mit akar, elmúlt már 62 éves, de ez miért is sértő, vagy megalázó? Hiszen tényleg elmúlt, és az orvostól független tény, hogy az emberi szervezet időként, és idővel megromlik.

Egy a probléma, hogy az orvosnak az ember a munkája tárgya. Márpedig egyik ember sem született istennek, így nem is szabad többet elvárni tőlük, mint magunktól.

Belegondoltál már abba, hogy milyen egy onkológus éltete? Mert ugyé a betegeinek jelentős részét elveszíti, mivel nem tud istent alakítani. Vagy abba, hogy a megöregedett háziorvosnak lassan már alig lesz idős betege, mert azok előbb elmennek, mint ő? Ez , és sok egyéb más olyan lelki teher, amit te, mint mérnök el sem birnál viselni, de a pofa az nagy, mert te aztán tudod. A saját szakmád hibátlanul tudod? No, majd ha már az megy, akkor oszd az észt az ovosokról. Addig meg örülj, hogy van kihez fordulnod, ha valami fáj.

Egyébként meg miért lealázás az, ha az orvosnak valaki nem szimpatikus? Neked minden mérnök, bolti eladó, vagy utcaseprő szimpatikus? Az orvosnak nem feldata kiselőadásban kiképezni a betegeket, mert akkor a betegséggel mikor foglalkozna? A maga módján elmondja amit a betegnek tudnia kell, oszt ha érti akkor jól járt, ha nem érti, keressen olyan embert, aki ráér és elmagyarázza neki. Szerintem bizalommal fordulhat dr. Káslerhez is, mert a szakmája - orvoslás - mellett ráér még a magyarságkutatással is mélyen foglalkozni. No, majd ő morálisan helyre tesz téged is. Oszt pont.
süti beállítások módosítása