Az első amire rájöttem a terhességgel kapcsolatban, hogy valami elképesztően skizofrén állapot tud lenni. Én ezt a folyamatos hányinger miatt tapasztaltam meg először. Amikor hányingerem volt azt kívántam bár ne lenne, amikor meg véletlenül elmúlt valamilyen csoda folytán, akkor azonnal azon kezdtem parázni, hogy miért nincs most éppen hányingerem? Valami baj van? Ugye nincs semmi baj? Szerencsére nem volt semmi baj. :)

Onnantól kezdve viszont, hogy a terhesség már abszolút bizonyított és hivatalos volt és a földkerekség minden második orvosa személyesen is elismerte, máris megtaláltam a következő parát, amivel kitölthetem a szabadidőmet. Mégpedig, hogy kinél fogok szülni? Mivel nem akartam még senkinek elmondani a terhességemet, csak 1-2 nagyon közeli barátom tudta, de egyikük sem szült még, úgyhogy írtam pár olyan, távolabbi ismerősömnek, akikről tudtam, hogy a közelmúltban szültek. Mindketten ajánlottak orvost, de sajnos mindketten olyan intézményben vállalnak csak szülés levezetést, ami nekem nem volt szimpatikus. A férjemmel úgy gondoltuk, hogy magánkórházban fogok szülni, erre készültünk is anyagilag, de amikor eljött az idő a választásra, ezek az intézmények nem voltak szimpatikusak. Főként a magas rizikójú terhességekhez való hozzáállásuk miatt (én annak számítok, de erről majd később). Kicsit elkeseredtem.

Végül az orvos barátnőmmel vettük számba azokat az opciókat, amik fontosak lehetnek. Számomra ezek az alábbiak lettek végül:

• legyen megfelelő híre az intézménynek, már úgy a múltja tekintetében
• ne riadjanak vissza a nehéz esetektől, legyen tapasztalatuk az ilyenekben
• a biztonság kedvéért nem árt ha van a közelben PIC (jobb félni, mint megijedni)
• nem baj az sem, ha nem totál lepukkant a környezet

Ezeknek a fényében megbeszéltük, hogy a SOTE II. elég jó hely lenne szülni, elvégre mégis csak az egyetemi kórházról van szó, és tudom, hogy ez manapság nem a divatos irányzat, de engem igenis az nyugtat meg, ha van körülöttem egy rakás gép meg orvos hátha a helyzet úgy hozza. Igen, bevallom, én nem vagyok az a típus, aki csak és kizárólag a természetes szülést tartja megfelelőnek. Bár ez manapság ahogy észrevettem, felér egy komplett coming outtal.

Szóval én pont a másik irányból kezdtem el a keresést, megtaláltam az intézményt, ami szimpatikus nekem, és az ott dolgozó orvosok közül kerestem olyat, aki szimpatikus. Erre is megvolt a taktikám. Felmentem egy rakás fórumra, az ember az interneten elvégre mindenki sokkal bátrabban nyitja ki a száját. Persze ez nem mindig jó, de elég sok posztot elolvastam, ezért azt gondolom, hogy sikerült egy viszonylag reális képet kapnom. Úgyhogy választottam egy szimpatikus orvost. Az már csak hab volt a tortán, hogy mint ezek után kiderült, ő kifejezetten a magas rizikójú terhességekre specializálódott. 

Az első találkozó alapján nem csalódtam, a doki kedves volt, meghallgatta a paráimat, nyugodtam és teljeskörűen válaszolt. Rögtön adott is egy nevet, egy nagyon jó diabetológust, akihez azonnali hatállyal elküldött, mert a terhesség előtt mért inzulin éscukor értékeim alapján folyamatos diabetológia megfigyelést írt elő, és felkészített arra, hogy minden bizonnyal terhességi cukorbeteg leszek, csak kérdés, hogy mikor jön ki. Úgyhogy jobb ha már most úgy kezelünk, mintha az lennék. Étkezés előtt és után vércukormérés és a szénhidrát diéta, amit a diabetológus be fog állítani, de addig is a sztenderdet tartsam, valószínűleg amúgy is azzal kezdenénk. Ebben nem tévedett. Mindenesetre a lelkemre kötötte, hogy ezt nagyon komolyan kell vennem, mert egyáltalán nem játék. Azóta még komolyabban veszem.

Nagyon szimpatikus volt. Úgyhogy maradtam. Remélem a szülésnél is minden rendben lesz majd.

Mindenesetre egy para kipipálva. Egy elég nagy para.