Basszus, anya lettem!

Babával az élet: első nap otthon!

2019. május 29. - realmommy

Milyen romantikus elképzelés: pont mint a Bepanthen reklámban, frissen és üdén, angyalian mosolygó babával hazaérünk, megetetjük, lefektetjük, összebújunk a férjemmel és a világon minden tökéletes. Aha, a fenéket! Káosz és anarchia!!!

A kórházból történő szabadulás során sok mindent lehetett rám mondani, de azt nem, hogy friss és üde vagyok. A császáros sebemmel, amit nem érhet víz, a még inkább elefántra dagadt lábammal, amiben meg annyi víz van hogy le is zuhanyozhatnék vele, egy hasfájós és ordító babával, akinek valószínűleg soha nem mutatták meg a kérdéses reklámot, P. papucsában slattyogtam a kocsi felé, hogy négy gyötrelmes nap után végre megmutathassuk a dednek, hogy hol fog lakni a következő 18 évben, ha tetszik, ha nem. De tényleg, ezt miért nem írják le több helyen, hogy egy dolog tuti: nem a saját cipődben mész haza, mert abba anyám, tuti nem fér majd bele a lábad még pár hétig...?

Korábban megbeszéltük a szüleimmel, hogy átjönnek az első nap, hogy megmutassák hogy kell fürdetni egy újszülöttet (kicsit halványak a gyerekkori emlékeim ezzel kapcsolatban). Ez igen nagy szerencsének bizonyult, mert amint hazaértünk és Patrik a változatosság kedvéért újra rázendített, belőlem előjött minden, ami rámrakódott a kórházi napokban: a fáradtság, a kétségbeesés, hogy nem tudok segíteni a kisbabámnak, hogy nem tudom mit lehetne még ezzel a rohadék hasfájással kezdeni, hogy nekem ez nem tudom hogy fog menni, de azt már most látom, hogy nem úgy ahogy kellene... P. igyekezett megnyugtatni, de sajnos nem voltam megnyugtatható állapotban. :( Apukámnak sikerült végül kilendítenie ebből az állapotból egy kedves kis történettel: 1987-ben Tiszakécskén egy újdonsült anyukához kellett rohannia, aki aznap ment haza a kórházból és aki addigra már 3x hívta a gyermekorvost, és akkor éppen kétségbeesve sírt otthon, hogy mit kezdjen egy kisbabával, miközben anyósa tanácstalanul őrizte. Ő volt az anyukám. :) Apa szerint kb. pont ugyanazokat a dolgokat mondtam el mint ő 32 évvel ezelőtt, pont amiatt aggódtam mint ő, és pont olyan hasfájós babája voltam anyának, mint nekem kicsi Patrik. :)

 

newborncrying.jpg

 

Ezen sikerült azért nevetni egy kicsit, mikor Anya is megérkezett tovább ment a nosztalgiázás, így sikerült megnyugodnom végül, és bár nem voltam kevésbé kétségbeesett vagy fáradt, de legalább a mélypontról kilendültem. Megtanultuk P.-vel a fürdetést is aznap este (a víz helyes hőmérsékletét pedig 2 nappal később :D), hogy hogyan kell hosszú ujjú body-t adni egy élő babára, és sokszor mantráztuk, hogy a hasfájásra azért van annyi praktika, hogy mire 3x végigpróbálsz mindent, elteljen annyi idő, hogy elmúlik magától is.

Ami eztuán következett, azért örökké hálás leszek a férjemnek: segített végre normálisan tisztálkodni (igen, ezt sem szokták említeni, hogy ha megvisel a császár egy nagy babával, akkor kell a segítség), beparancsolt a hálószobába, és először Anyával, majd egyedül tartotta a frontot 6 teljes órán keresztül, hogy az előző durván 5  teljes napi nem alvás után valahogy túléljek. Ha Ő nem lett volna, nem tudom mihez kezdek. Alvás után ha még nem is optimista, de legalább már nem is pesszimista hozzáállással véghattam neki a 2. napnak.

Igen, az élet nem mindig romantikus. Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elképzeltük. Én nem gondoltam volna, hogy lehetek ennyire gyenge egy helyzetben, amit egy ilyen apró személy indukál. :) Hogy az első napok igenis lehetnek nehezek, hogy nem szégyen ezt bevállalni, mint ahogy azt sem, hogy császárral szültem, hogy a kórházban tápszert kellett adni a babámnak, hogy nem megy a szoptatás úgy ahogy szeretném, hogy néha fogalmam sincs hogy mit kellene csinálnom (ne tévesszen meg a magabiztosságom, csak jól felépített álca! :D), hogy amikor már nagyon sírt a kisbabám, volt hogy én is vele sírtam.

És van amikor az élet romantikus. Amikor nézem a babánkat és nem tudok vele betelni. Amikor egy új arckifejezést villant, egy önkéntelen mosolyt, ami még nem nekem szól csak a pukinak, amikor a szemembe néz és látom hogy engem lát, amikor teljesen elengedi a kis testét és feltétlen bizalommal alszik a karomban. Olyankor az élet romatikus. És tudom, minden porcikámmal tudom, hogy a férjemmel egy csapat vagyunk, egymást támogatva és kiegészítve a nehéz pillanatokban, hogy aztán együtt éljünk meg minden boldog pillanatot is.

Mert amikor vége a reklámfelvételnek és leáll a kamera, egy dologban legyen mindenki egészen biztos: a baba nem áll le.

 

emily-5c8168b146e0fb00012c666a.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://basszusanyalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr1414868852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pörköltszaft 2019.05.30. 15:30:52

Na igen. Ahogy olvastam, már pár hónapos a gyerkőc, tehát kb. mostanra jutottál el odáig, hogy alszik egyhuzamban pár órát, így tudsz bejegyzést írni :D
Igen ezt nem mutatják sehol. Valahol értem is, mert az tuti, hogy a mostani csökkenő születések még jobban csökkennének, ha már előre tudnák mi vár rájuk. Kb. ezért szül majdnem mindenki egy gyereket. Még egyszer egy hasfájós három hónapot (aztán hisztis három évet) nem akarok átélni. Napról napra élsz...

realmommy 2019.06.03. 19:32:24

@Pörköltszaft: pontosan, Parik jelenleg 7 hetes, és a bejegyzéseimet egyelőre a hordozókendőm szponzorálja, ugyanis abban alszik rajtam amíg írok. :) :)

Én azon gondolkodtam el, hogy ha jobban tudom, hogy mi vár rám, akkor jobban fel is tudnék készülni. Akkor nem a legnagyobb pánikban, kialvatlanul keresnék a neten megoldást hajnali 3kor, hanem már előre beszereztem volna a hordozókendőt, a melegítőpárnát és minden egyebet, ami egy kicsit is segít a hasfájáson, ill. már előre olvasok a hiszti témában, hogy ne érjen ilyen meglepetés, vagy legalábbis egy kicsit kevesebb érjen. :D :D