Basszus, anya lettem!

Terhesség 39. hét - Szülünk babám!

2019. május 22. - realmommy

Néhány hét szünet után újra itt, a neten. Ennek oka, hogy mint azt mindannyian vártuk, a szülés elkerülhetelenül bekövetkezett nálunk is. :) 

Már meg volt beszélve az indítás dátuma (terhességi diabétesz miatt nem engedték volna túl a 40. héten), úgyhogy tudtam, hogy legkésőbb április 16-án találkozunk Patrikkal. Ő ezt úgy döntött, hogy nem várja meg, aminek nagyon örülök, hiszen mégiscsak az a legjobb ha a baba akkor indul amikor szerinte is itt az ideje.

A szülésre igyekszik az ember felkészülni amennyire lehet, elvégre elég fontos esemény, én is így tettem, ahogy arról be is számoltam a blog eddigi bejegyzéseiben. A végére kis pánikhangulatba kerültem egy szerencsétlen kórházi kalandnak köszönhetően, amit ha egészen őszinte akarok lenni, nem sikerült levetkőznöm bármennyire igyekeztem magammal és másokkal elhitetni. Tényleg nagyon féltem a szüléstől. Igyekeztem arra koncentrálni, amit az egyik kolléganőm mondott, hogy a félelem nem baj, legalább nem veszem félvállról az egészet, és hogy koncentráljak arra, hogy azt csináljam amit a szülésznő és az orvos mond (választottak voltak, ergo megbíztam bennük), mert akkor könnyebben fog menni. Igazából attól féltem, hogy mi lesz ha pánikba esek és elkezdek hisztizni (hány ilyet hallani) és nem leszek képes végigcsinálni úgy, ahogy a babának, nekem és az önbecsülésemnek is a legjobb lenne.

Ehhez képest teljesen váratlanul ért, hogy amikor pénteken éjszaka, 1:30 körül elkezdődtek a fájások, akkor egyáltalán nem estem pánikba. Méregettem a fájásregisztráló appal, rendszertelenek, nem is durvák, van még idő. A férjem is felébredt egy ponton, csatlakozott hozzám, elmentem zuhanyozni, hogy kiderüljön valóban szüülünk-e vagy csak jóslók. A fájások erősödtek, gyakoribbak lettek, de még mindig rendszertelenek. Azért odalent helyretettem a dolgokat, biztos ami biztos, újabb zuhany, lássuk mi lesz ebből. Visszafeküdtünk aludni, a férjemnek ez sikerült, nekem sajnos nem. Fájások, rendszertelenek, nem múlnak. 8 körül felhívtam Tündét, a szülésznőnket, hogy bizonytalan vagyok, ez most az vagy sem, mi legyen. Ő azt mondta irány a kórház, biztos ami biztos. 

A kórházban megállapították hogy két ujjnyira ki vagyok tágulva, vagyis jobban mint kedden, amikor még teljesen zárt volt a méhszáj. Irány a CTG, egy órácskára. Ott minden rendben, újabb vizsgálat, már három ujjnyi. De a fájások rendszertelenek, ritkák, nem elég erősek. Idővel felszabadult hely a vajúdóban, befektettek és Tündének is szóltak, hogy akció van. A fájásgyengeség nem változott, ezért burokrepesztésre került sor. Na ez már beindította a bulit rendesen! Akkor már jöttek az igazi fájások. Tünde nagyon örült nekik, én hogy őszinte legyek, kevésbé. :) Amikor már tényleg javában ment a dolog, átköltöztünk az egyik szülőszobába. Itt volt lehetőség zuhanyzásra, labdán ülésre, ami szem-szájnak ingere, de nekem leginkább az ajtófélfába kapaszkodva volt jó állni. :D A férjem végig ott volt mellettem, bár kevéssé kommunikáltam vele, mert arra koncentráltam, hogy azt csináljam amit kell. Úgy vegyem a levegőt, ahogy a legjobb, a fájás alatt is olyan legyen a testtartásom ami a babának a legjobban segít.

 

p_83405543.jpg

 

Nagyjából 15:00 magasságában jött az érzés, hogy nyomnom KELL! Nem csak hogy lehet, meg jó lenne, meg itt az ideje, hanem hogy KELL! A méhszáj még mindig csak háron ujjnyi volt, a baba sehol, fent volt a korábbi pozícióban, nem indult meg. Oké, nyomjuk a méhszáj puhítót, aromaterápiát, bármit ami segíthet, de nem segített semmi. Nem tágultam, a baba pedig nem mozdult. A tolófájások nem viccesek, nekem pedig korábban azt mondták ha idáig jututnk, már csak kb fél óra és tuti megvan a baba. 17:00 körül Tünde és Cseh doktor vázolták nekem a helyzetet és hogy noha a természetes szülés a legjobb mindenkinek, de ők úgy látják, hogy itt bármennyit is várunk, nem lesz változás, mert annak azért lettek volna jelei az elmúlt 6 órában, a baba szívhangja rosszabb mint volt, bár tény hogy még elfogadható tartományban van, és mindezek tudatában úgy gondolják, hogy döntsünk a császár mellett. Egyetértettem velük, szerintem sem volt ez már így jó, én sem éreztem hogy tartanánk valamerre, nem örültem, de ez van, ha nem sikerült igazi eredményt elérni éjszaka óta, akkor ennyi volt. Bár azt megjegyeztem magamban, hogy na ez az igazi szívás, hogy végigvajúdod az éjszakát, meg az egész napot, és a végén még a császáros szereposztással is el kell játszani a darabot. :D 

Kb. egy óra múlva lesz műtő. Tessék??? Jól hallottam? Még egy teljes óra tolófájás? Igen, de ne aggódjak, hamar el fog telni. Ja, mondom, jó társaságban repül az idő ez tény, de nekem két percenként van két percig tartó tolófájásom, az meg minden csak nem a jó társaság kategória... És akkor mostantól ne nyomjak. Hogy a fenébe ne nyomjak? Itt let hangosabb a buli, mert Tündével korábban már tisztáztuk, hogy a hangoskodás nem segít, csak hátráltatja a kitolást, elveszi tőle az erőt, így most arra koncentráltam, hogy úgy vegyem a levegőt, és úgy nyomjak, hogy az a lehető legkevésbé legyen hatékony. Bár szerintem akkor sem történt volna semmi ha izoból nyomom még egy órát. 

Valamikor időközben bekötöttek egy branült is, természetesen az amúgy is nagyszerű vénáim csodálatos állapotban voltak így a nap végére, úgyhogy Tünde nem is bírt vele, pedig állítólag őt szokták hívni mások ha nem megy a szúrás. Végül egy másik orvosnak sikerült megszúrnia, a jobb kezemen ráadásul, mert a bal addigra már használhatatlan volt. Mindig így járok, hogy az ügyes kezemben végzi a tű, nehogy használni tudjam. :)

18:00 körül elindultunk a műtőbe, ott megkaptam a spinált két fájás között, Tünde végig velem volt és mikorra felfeküdtem az asztalra és már nem éreztem semmit, akkorra a férjem is megérkezett, átöltözve a műtősruhába.

18:53-kor pedig megszületett a mi csodálatos kisfiunk, Patrik.

 

file-20180412-587-1br42ow_2.jpg

 

A férjem végig Patrikkal lehetett, vele volt az első bőrkontaktus is, a mellkasára fektették, az aranyórát így valójában ő élhette át, amit egyrészt nagyon sajnálok, mert szerettem volna részese lenni, de másrészről nagyon nagyon megérdemelte ezt a kitüntetett időt, mert a terhesség és a szülés alatt végig támogatott minden lehetséges módon, így valójában nem bánkódom emiatt, inkább csak irígykedek. Persze nekem is odahozta Tünde még a műtőben megmutatni, az arcunkat össze is érintettük. :) Az őrzőben nem volt hely, így a vajúdóba kerültem vissza 6 órára, ott egy kicsit a kezembe kaptam, de aztán elvitték őt, hogy a cukor helyzet miatt alaposan megvizsgálják.

Ezt követően három és fél borzalmas napot töltöttünk a kórházban, ami nagyon megviselt bennünket, Patrikot és engem is. Erről nem szeretnék írni egyelőre, mert először még nekem kell feldolgozni. 

Patrik azt hiszem egészen jól feldolgozta, miközben ezt írom, a hordozókendőnkben alszik a mellkasomon, mert van amikor a borzalmas hasfájásra csak ez az egy megoldás van. :) Az életünk egyik pillanatról a másikra fenekestől felfordult, olyan módon, amire lehetetlen felkészülni. Patrik pénteken lesz 6 hetes, de az előző életünk távolsága éveknek tűnik...

Hihetetlen ez a kisfiú, hogy itt van, hogy belőlünk lett, hogy ilyen csodaszép és okos és különleges, és hogy így is lehet szeretni valakit... Azóta minden nap tanulok valami újat, hol róla, hol magamról, hol a kapcsolatokról, hol az életről. Különleges kaland kezdődött így hármunknak!

 

natural_birth_vs_epidural_newborn_baby_hand_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://basszusanyalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr9414845872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brownie58 2019.05.23. 15:14:01

Így van ez, így szép ez az egész! Én csaknem 33 éve éltem át ugyanezt, aztán pár év múlva mégegyszer. Most az ötödik unokámat várjuk! Gratulálok Nektek, sok erőt és még több egészséget kívánok a kis családnak!