Basszus, anya lettem!

Terhesség: 33. hét

Terhesen a kórházban - amikor beüt a baj

2019. március 08. - realmommy

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert a terhességi cukorbetegség ellenére a terhességem 33. hetéig nem szembesültem olyan komolyabb problémával, ami igazán veszélyes helyzetnek lett volna mondható. Nos, aztán minden megváltozott. 

A 33. héten egyik pillanatról a másikra levert a lábamról egy agresszív vírus, amit nem tudom hol kaphattam el, hiszen kevés helyen fordultam meg (a legvalószínűbb, hogy a diabetológiai látogatásomon, mert kórházi rendelésre járok be és órákat töltök ott minden alkalommal, de ez is csak hipotézis). A vírus szörnyű, folyamatos és szimultán hányás - hasmenés kombinációval járt, ami pár óra alatt nagyon ijesztővé vált. A helyi orvosi ügyelet amikor megtudta, hogy terhes vagyok, lerázta magáról a kérdést, és közölték, hogy nem is fognak kijönni hozzám, hívjam fel az orvosomat. Mivel éppen orvos váltásnál vagyok, de az új orvosommal még nem ismerjük egymást, ezért a szülésznőt hívtam fel, aki a szülésemet fogja kisérni. Ő mondta, hogy irány a kórház mindenképpen. Addigra az állapotom annyira leromlott, hogy nem mertünk mi elindulni, mentőt hívtunk, abban bízva, hogy akkor gyorsabban jutok szakszerű ellátáshoz és segítséghez. 

A mentő 1 óra és 15 perc várakozás után érkezett meg. 

Ez nagyon hosszú idő. Szerencse, hogy végül nem bizonyult nagyobbnak a baj. A helyzet úgy hozta, hogy valószínűleg még így is velük jutottam a leggyorsabban segítséghez, de ezt akkor még nem tudtuk. Mindenesetre azt megtapasztaltam, hogy a mentőkkel amikor az intézményéig jutottunk szerencsére már sima volt az út, ezért gondolom, hogy amit veszítettünk az egyik oldalon, abból valamit visszanyertünk a másikon. Bár tény hogy még nem mentem be csak úgy a kórházba ilyen panaszokkal.

 

women_patients_in_hospital_efbd42b2.jpg

 

Addigra már görcseim is jelentkeztek, ütemesen, ijesztően. A mentőtiszteknek nagyon hálás vagyok a segítségért, és hogy végül megkíméltek attól, hogy még a területileg illetékes kórházban is tegyünk egy kört, és rögtön a SOTE II-re vittek, hiszen úgyis ott fogok szülni, úgyis oda küldenének majd tovább. Sajnos a sok frontnak köszönhetően a SOTE II. PIC osztálya teljesen tele volt, ezért nem fogadtak be, mert nem lehetett tudni, hogy mi lesz még ebből. Gyorsan ellenőrizték a baba szívhangját és tovább küldtek a János kórházba (azért még hagytam ott is némi produktumot, bár addigra már nagyon ki voltam száradva).

A János kórházban azonnal megnézték a baba állapotát. A szervei épségben voltak, a méhlepény nem kezdett leválni és a méhszáj is zárva maradt, ami mind nagyon-nagyon jó hír. CTG-re is kötöttek, így a szívét még hosszabb ideig is hallgattuk, közben én is megkaptam az újabb folyadékpótlást (az első infúzót még otthon a mentősök bekötötték) egy nagy adag magnéziummal a görcsök ellen, majd hányáscsillapítót a következő adaggal.

Nagyon hálás vagyok a szombat esti kórházi dolgozóknak, mert én nagyon rosszul voltam és nagyon féltem. Onnan tudtam, hogy lassan javul a helyzet, hogy ők is lazábbak lettek, mert az elején feszült volt a helyzet. Végül éjfél körül elhelyeztek egy kórteremben, elkülönítve a többiektől.

Egészen szerdáig kellett bent maradnom, hogy biztosan magunk mögött tudhassuk a görcsöket és a vírust is, és biztonságosan hazajöhessek. 

 

pregnant-woman-drip.jpg

 

Nos, azóta nem viszonyulok ugyanúgy a terhességhez és a szüléshez. Korábban abszolút optimista és nyugodt voltam ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Nagyon megijedtem és azóta is félek. Tudom, hogy a derekam nyilalása a növekvő súly miatt van, és más kismamák már sokkal korábban tapasztalták ezt, én most mégis megijedek tőle. Amikor mosdóba megyek, ugyanúgy nézem a wc papírt, mint az első 12 hétben, hogy ugyan olyan a színe, amilyennek lennie kell. És még sorolhatnám. Persze nem telt el még egy hét sem az eset óta, de nem számítottam saját magamtól erre a reakcióra. Bízom benne, hogy még pár nap és el fog múlni. 

Emellett elkezdtem aggódni azok miatt a dolgok miatt is, amik még nem állnak készen a baba érkezésére, így a férjemnek most a 4 nap kórházi megpróbáltatások után amikor egyszerre kellett dolgoznia és engem támogatnia, sajnos még legalább egy hét intenzív időszak következik, mert a hosszú hétvégére szeretném ha minden, de minden készen lenne Patrik érkezésére. Szerencsére jól viseli, amit ezúton is köszönök... már nem tart sokáig! :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://basszusanyalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr3614677302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.